Tükröm, tükröm, Androidom

Tükröm, tükröm, Androidom

Az a szép az Androidban, hogy bárhol megjelenhet, és mivel a kor szelleme azt diktálja, hogy a minket körülvevő hétköznapi tárgyak közül egyre több váljon digitális, hálózatba kapcsolódó eszközzé, elmondhatjuk, hogy idővel kb. mindenhol meg is fog. Például a fülrdőszobában, a tükörbe építve. Reggelente úgyis ide vezet az első utunk, mennyivel kényelmesebb lenne fogmosás közben rögtön lecsekkolni az időjárásjelentést, a híreket gyorsan átnézni. Ha már fürdőszoba, az úszógumik aggodalmas méregetése helyett rögtön kaphatnánk friss, objektív értékelést a súlyunkról, testömegindexünkről, stb.

A technológia többé nem álom, rögtön két megoldást is bemutathatunk. Az első a Cybertecture Mirror névre hallgat, egy magasra törő hongkongi cég, a James Law Cybertecture gyártja. Bár borsos az ára (7 700 USD körül, úgy 1.8 millió forint), már kereskedelmi forgalomban kapható. A hírek szerint egyes dubai és hongkongi szállodákban már ki lehet próbálni. Lássuk, miről is van szó!

A szett három részből áll. A fő elem természetesen az 50×80 cm-es tükör, beépített kijelzővel. A szerkezetben közelebbről nem részletezett hardver és custom Android-alapú rendszer dolgozik. Ehhez csatlakozik perifériaként a wifis szenzorlap (mérleg és hasonlók), az egészet pedig távirányítóval lehet vezérelni, de létezik a célra írt dedikált Android-alkalmazás is. Az alábbi pár videó a tükör erényeit mutatja be.

Általánosságban

Személyi tréner

Egészség

Bár az ötlet elég szimpatikus, a megvalósítás gyenge pontja lehet a vezérlés megoldása, hisz egy távirányító a fürdőszobában sosem jelent jót, de a nappaliban sem vágyik senki egy újabb elkallódó kapcsolóra. Ráadásul egy ilyen vezérlővel éppen a „varázstükör” koncepció legjobb része, a közvetlen kapcsolat vész el.
Nyilván hasonló gondolatok merültek fel a második koncepció kidolgozóinak a fejében is, ugyanis a japán Seraku cég egy gyökeresen különböző megoldást dolgozott ki. Mivel egy tükör esetében az érintésvezérlés kizárt (maszatos tükör), a tervezők mertek nagyot gondolni.
A tokiói Smartphone & Mobile Expón bemutatott „okos mosdó” beépített kamerával is rendelkezik, és gesztusokkal lehet vezérelni, érintés nélkül, amúgy a Spielberg-féle Különvélemény stílusában. Természetesen itt is van egy (padlóba épített) okos mérleg a csomagban, és képes az arckifejezésünk vizsgálatára is. Mivel figyeli az elé állók tekintetét is, a masina digitális infotábla célra is remekül használható.
Persze egy ilyen eszközbe lényegesen komolyabb hardver és fejlesztés kell, hogy bekerüljön, így a még csak prototípus szintjén létező szaniter-áru becsült ára egyelőre 4-5 millió jen (úgy 12 millió forint) lesz.

Ahogy látható, ezek a szerkentyűk egyelőre bőven nem az otthoni felhasználókat veszik célba, de mint első fecskék, mindenképpen nagyon ígéretesek. Ki tudja, 5-6 év múlva talán már épp olyan elterjedt lesz az okos tükör, mint ma az elektromos fogkefe.

Forrás: androlib.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük